2012. március 25., vasárnap

Az én zserbóm

Egy 40x40 cm-es sütőtepsi a kiindulási alap. Zserbóból sosem elég.

52 dkg lisztbe belekevertem egy csipet sót. Elmorzsoltam benne 30 dkg margarint, hozzáadtam 2 tojást, 1/3 friss élesztőt és pici sütőport, valamint 7 dkg cukrot, és egy csomag vaníliás cukrot. Annyi tejjel, amit felvesz, könnyen formázható, csomómentes tésztát gyúrtam. Háromfelé vágtam.
50 dkg sárgabarack lekvárt simára kevertem egy kevés rumaromával. 20 dkg őrölt dióhoz nagyjából 15-20 dkg cukrot kevertem.
Az első tésztagombócot kinyújtottam, sütőpapíros tepsire tettem, és elkentem rajta a lekvár felét, és megszórtam a cukros dió felével.

 A második lappal befedtem, széleit összenyomkodtam az alsó lappal. Erre rákentem a maradék lekvárt és megszórtam a dióval. Befedtem a harmadik lappal, a széleket ismét összenyomkodtam és fél órát kelesztettem langyos helyen.


Tetejét villával megszurkáltam. Előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütöttem.
Amikor teljesen kihűlt, akkor olvasztott étcsokoládéval húztam át a tetejét. Dermedés után szeleteltem.



Meggykrémes sütemény

Sokszor előfordul, hogy a meggybefőtt leve megmarad. Kiönteni nem akarom,mert annál azért értékesebb. Így született ennek a sütinek a gondolata.

6 tojást 6 evőkanál vízzel és 30 dkg kristálycukorral kihabosítottam. 24 dkg lisztben elkevertem 3 dkg kakaóport és egy csomag sütőport, és a tojásos masszához kevertem.


Sütőpapíros tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben készre sütöttem. (kb fél óra volt 180 fokon)

Hagytam a tepsiben kihűlni, majd ketté vágtam.





Elkészítettem a meggypudingot: fél liter meggybefőtt levet kimértem, csomómentesen elkevertem benne egy csomag főzős vaníliás pudingport és sűrűre főztem.

Még forrón elkentem a tészta alsó lapján. Rátettem a tetejét, és hagytam teljesen kihűlni.

Szépen lehet szeletelni, a puding pedig zselészerű lesz, ahogy kihűl. Porcukorral meghintve kínáljuk. Még egy tipp, a porcukorba keverhetünk kis őrölt fahéjat is.

Gyors ebéd tavasz kezdetén- tojásos gomba

Ma is két tortát kellett elkészítenem, és tudtam, hogy bonyolult ebédre nem lesz időm. Estére pedig a barátaimhoz vagyok hivatalos vacsorára, így nem is szabad túl nehezet ebédelni. Reggel kimentem a piacra, a tortákhoz mindig ott veszem a friss tojást, és mivel beköszöntött a tavasz, csodaszép zöldségeket is találtam, már olcsóbban, mint pár hete. Így kerekedett ki az ebédem, ami tojásos gomba lett sok friss zöldséggel.


2 szál újhagymát felkarikáztam, 50 dkg gombát megpucoltam és felszeleteltem. Ezeket egy serpenyőbe tettem némi olívaolaj társaságában, megsóztam,és sütni kezdtem.

 A gomba a sótól levet ereszt, így nem kell tartani attól, hogy odaég. Imádom a csípős ételeket, így megszórtam őrölt csilivel és durvára darált színes borssal, és addig sütöttem,amíg a gomba megpuhult. Ekkor ráöntöttem 3 db felvert tojást és készre sütöttem.
Retket, paradicsomot, uborkát, kaliforniai paprikát kínáltam mellé.

2012. március 24., szombat

Diabetikus, reform répatorta

Ezt a tortát a szülinapomra készítettem. az itt leírt alapanyagok egy 18 cm átmérőjű tortaformára vonatkoznak.
30 dkg megtisztított sárgarépát kislyukú reszelőn lereszeltem. 10 dkg sótlan mogyorót ledaráltam. A mogyorót összekevertem 15 dkg teljes kiőrlésű liszttel, egy csipet sóval, 20 dkg glukononnal, 1 evőkanál kakaóporral. Adtam hozzá őrölt gyömbért és fahéjat csak úgy találomra. Belekevertem 1,5 dl olajat, 2 db tojást és a sárgarépát. A tortaformát kikentem olajjal és kiliszteztem, beletöltöttem a masszát. 35 percig 170 fokon sütöttem, majd alufóliával letakarva még 20 percig. Rácsra borítottam, hagytam kihűlni. Visszatettem a tortaformába.
A díszítéshez 5 dkg szeletelt mandulát megpirítottam.

25 dkg mascarpone sajtot kikevertem kb. 15 dkg glukononnal, és hozzákevertem óvatosan 2 dl 30 %-os tejszínből vert tejszínhabot. Egy csomag zselatint a leírás szerint elkészítettem (Horváth Rozi, 20 gr) és belekevertem még melegen a mascarpone-krémbe. A krémet ráöntöttem a formában lévő sárgarépás alapra és rászórtam a pirított mandulát. Hűtőbe tettem, amíg megdermedt. Óvatosan leszedtem róla a formát, és már lehetett is tálalni.

2012. március 18., vasárnap

Kukoricamálé vagy prósza szilvalekvárral

Ez az étel azért különleges, mert nemcsak gluténmentes diétában is helye van, hanem egy igen-igen régi sütemény, amit talán már csak nagymamáink ismernek. A kukoricalisztből készült süti vegán változatát is elkészítettem.
50 dkg kukoricaliszthez hozzákevertem 3 evőkanál cukrot és egy nagyobb csipet sót. 8 dl tejet felforraltam és felolvasztottam benne 13 dkg vajat. 2 db almát meghámoztam, nagylyukú reszelőn lereszeltem. A sütőt előmelegítettem 170 Celsius fokra, és egy tepsit kibéleltem sütőpapírral.

A liszthez hozzáöntöttem a forró tejes-vajas keveréket, majd a reszelt almát is belekevertem. A tepsibe simítottam, és szilvalekvárt kanalaztam rá. 40 percig sütöttem. A sütést akkor tekinthetjük befejezettnek, amikor a sütemény széle körben megbarnul. Kihűlés után felkockázzuk és porcukorral hintjük meg.
Vegán változatában tej helyett rizstejet, vaj helyett pedig növényi margarint használtam.

2012. március 11., vasárnap

A legegyszerűbb meggyespite

Egyből dupla mennyiséget készítettem, hogy ne csak vendégeimnek, hanem a kollégáknak is jusson belőle. Itt viszont az egy tepsire való mennyiségeket írom le. A tepsi mérete 24x30 cm.

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Végy egy kispoharas 20%-os tejfölt. A tejfölt kapard át belőle egy tálba, és a poharat használd a kimérésnél. A meggybefőttet szűrd le.
2 tojást habosíts ki 1 pohár cukorral és egy vanillin cukorral. Add hozzá  a tejfölt és 3/4 pohár olajat. Keverd el alaposan. 1 pohár finom lisztet és 1 pohár réteslisztet keverj el 1 csomag sütőporral és add hozzá ezt is.
Az így kapott kenhető masszát simítsd bele a sütőpapírral bélelt tepsibe.  Kb.10 dkg cukrot keverj el fahéjjal és forgasd bele a meggyszemeket. 

Ezeket nyomkodd bele a masszába és már mehet is a sütőbe. Süsd addig, amíg kissé megbarnul. Kb. fél óra alatt készre sül.
6x4 db kockára vágtam. Le lehet porcukrozni, de egyáltalán nem szükséges.



2012. március 10., szombat

Méregtelenítés

Túl vagyunk Klaudia barátnőmmel az ötnapos Dr. Steinberger méregtelenítő kúrán.
Keddi napon kezdtük, aznapra sütöttem két rozskenyeret, és mindegyiket 14 szeletre vágtam. Így négynapi kenyér adagom lett.
Az első naptól féltem leginkább. El sem tudtam képzelni, milyen íze lehet a bio zöldbúzafű koktélnak. És kellemes csalódás ért, nagyon finom volt. Reggelire és ebédre 2-2, tízóraira, uzsonnára és vacsorára 1-1 szelet rozskenyeret ehettünk, és minden étkezés mellé inni kellett 1.5 dl-t az aznapi italból. Ezenkívül zöldteát, vizet lehetett inni, de törekedni kellett a nagy mennyiségű folyadékbevitelre. Először el sem tudtam képzelni, hogy hogy fogok olyan sokat inni, de valóban kívánta a szervezetem a sok folyadékot. Naponta legalább 3-4 litert is sikerült innom.
Szóval első napon nálam még semmi extra nem történt. Klau fejfájásra panaszkodott, ő ezt a kávé hiányának tudta be. Én már egy héttel a kúra előtt elhagytam a kávét és a sok kólát, ami így nem érintett váratlanul. Másnapra bio zöldséglé volt előirányozva, aminek nagy része paradicsomlé volt. Nekem ez is nagyon ízlett. Itt viszont reggelire két szelet kenyér helyett lecsúszott három, így kihagytam a tízóraira szánt kenyérszeletet. Érezhető volt a méreganyagok felszabadulása: a bőr kiszáradását tapasztaltam, és apró bőrkiütések jelentkeztek az államon. Arról nem is beszélve, hogy estére mindig úgy felfúvódtam, hogy bálna nagyságúnak éreztem magam. A harmadik napot nagyon vártam az ananászlé miatt. Aznap dél után valamivel olyan szintű fáradság tört rám, hogy legszívesebben átaludtam volna a nap hátralévő részét. Rettentő fáradt voltam, este 8-9 körül muszáj voltam lepihenni.
A negyedik nap a bio céklalé napja volt. Nekem ez ízlett a legkevésbé, mert kissé földízűnek tűnt, de rossznak semmiképp sem mondanám. Ezen a napon is fáradt, bágyadt voltam, mások szerint sápadt is. Elfogyott a saját készítésű kenyerem, így elmentem és vásároltam egy fél kg-os lengyel terméket, amiben rozstöret és rozsliszt volt, valamint tönkölybúza töret. Ez nagyon finom kenyér volt, bár az ára kevésbé volt kellemes.
Visszatérve a céklás napra, éjszaka rémálmok gyötörtek és forgolódtam jobbra-balra. Fáradtan ébredtem. Annak tudtam be a rossz alvást, hogy mivel éjszaka az ember nem iszik, a méregtelenítés viszont zajlik tovább, a felhalmozódott mérgek nem hagytak nyugodt álmot nekem. De túl vagyok ezen is, és eljött a mai nap, szombat  és egyben az utolsó. Sárgarépalé a mai menü. És be kell valljam, sajnos ma is sikerült egy szelet kenyérrel többet ennem. De vígasztal a tudat, hogy nem hülyeséget ettem, hanem rozskenyeret. Szóval nem zavartam meg a méregtelenítést. A sárgarépalé finom, kellemes és a színe is nagyon tetszik.A mai napra jellemző, hogy délutánra kifáradtam, és elég sokszor kellett a mellékesbe szaladni. Ezt leszámítva mást nem tapasztaltam. Tegnap reggel 51 kg-ot mutatott a mérleg, és 52-ről indultam. A nagyfokú folyadékbevitel miatt nem is lehetett nagyobb a különbség, mert ugye a napi 3-4 liter tea az egyenlő 3-4 kg plusszal.
Ez viszont átmosva a szervezetemet ki is ürült.
Összességében nagyon jónak érzem az eredményt. Egy-két nap múlva, amikorra visszatérek a régi kerékvágásba, fogom tapasztalni a jobb közérzetet. Amit viszont innentől maximálisan be fogok tartani: gabonakávét fogok inni, amiben mindössze 10% babkávé van. Nem iszom édesítőszeres üdítőket és kólát, nem eszem fehérlisztet és fehér cukrot. A méregtelenítés így tovább folytatódik.

Ahogy

Vega joghurtos karfiol böjt idejére

Véget ért a méregtelenítő kúra. Ilyenkor nagyon fontos, hogy olyan ételekkel térjünk vissza a megszokott kerékvágásba, amelyek nem megterhelőek, sok rostot tartalmaznak és egészségesek. Ma reggel is a piacon kezdtem, csodálattal láttam, hogy megjelent a kofáknál a spenót, bár még elég drága. Így inkább egy csodaszép fej karfiolt vettem. Megtisztítva a zöldjétől csaknem 80 dkg-ot nyomott.

 Megfőztem enyhén sós vízben rózsákra szedve. Amikor felforrt, dobtam a főzővízbe egy teáskanál szódabikarbónát, hogy a karfiol puffasztó hatásának elejét vegyem. Aztán leöntöttem róla a vizet, hagytam kissé kihűlni, majd egy hőálló tálba rendeztem a felét (a másik felével más terveim vannak).15 dkg natúr joghurtot elkevertem egy tojással és egy deciliter tejjel, sóval, pici pirospaprikával és borssal fűszereztem. Leöntöttem vele a karfiolt és megsütöttem.

2012. március 4., vasárnap

Fűszeres kecskesült

Még januárban kigondoltam, hogy a kerek születésnapomon valami különlegességgel szeretnék készülni a barátoknak és a szeretteimnek. Egyik kolléganőm által hozzájutottam kecskehúshoz. Még sosem ettem, és neki láttam receptet vadászni. Végül egy saját recept szerint készítettem el a húst.
A megmosott lapockát és egy darab gerincet lehártyáztam, megtűzdeltem fokhagymával. Egy tepsibe belekarikáztam 4 fej vöröshagymát. Beledobtam egy darabka füstölt szalonnát is. Rátettem a húst a hagymaágyra, meglocsoltam olíva olajjal, megszórtam kakukkfűvel, rozmaringgal, pár szem borókabogyó is került mellé és lefóliázva egy napra hűtőbe tettem. Mielőtt a sütőbe tettem volna, öntöttem alá 2 dl vizet, megsóztam a húst és meghintettem durvára őrölt színes borssal. Lefedve sütöttem két órát 160 fokon, majd a fóliát levéve még egy órán át pirítottam, de sűrűn locsolgattam, nehogy kiszáradjon. Omlós lett, finom puha és ízletes hús. A vendégeimnek is és nekem is ízlett nagyon. Igazi különlegesség volt. Kárpát kenyérrel, tzatziki salátával kínáltam. Illetve ecetes hagymás krumplisaláta is készült mellé, és persze a a velesült hagymás pecsenyelé is bekerült a hűtőszekrénybe, jó lesz kenyérre kenni.
És egy másik alkalommal:
Sok-sok zöldséget raktam köré, és együtt sütöttem készre őket. A kelbimbót kicsit előfőztem.

2012. március 2., péntek

Olyan jó érzés segíteni...folytatás

Elérkezett a nagy nap. Ma van a Démétér Ház, illetve az Őssejt Alapítvány 20.születésnapja. Tegnap egész nap sütöttem. Pontosabban 10-kor kezdtem, és délután 1 órára minden megsült, még a szülinapi tortám is. Aztán beiktattam a szülinapomra tervezett kecskehús bepácolását, bevásárlást is. Délutánra maradt a kókuszkockák kimártása, beforgatása, a zserbó áthúzása, és este 7-kor kezdtem el a sütik becsomagolását, miután csipkepapíros tálcára szortánként felraktam őket. A linzerszíveket már vasárnap megsütöttem, lett 112 db, illetve hétfőn elkészítettem a finom vaníliás cukorba forgatott barack- és szilvaízes hókifliket, ami szintén 120 db lett. Íme néhány fotó.

 Készülnek a hókiflik
 60 darab kókuszkocka
 Gyümölcskenyér és papagájszelet
 A szortánként felrakott sütihalom