Még januárban kigondoltam, hogy a kerek születésnapomon valami különlegességgel szeretnék készülni a barátoknak és a szeretteimnek. Egyik kolléganőm által hozzájutottam kecskehúshoz. Még sosem ettem, és neki láttam receptet vadászni. Végül egy saját recept szerint készítettem el a húst.
A megmosott lapockát és egy darab gerincet lehártyáztam, megtűzdeltem fokhagymával. Egy tepsibe belekarikáztam 4 fej vöröshagymát. Beledobtam egy darabka füstölt szalonnát is. Rátettem a húst a hagymaágyra, meglocsoltam olíva olajjal, megszórtam kakukkfűvel, rozmaringgal, pár szem borókabogyó is került mellé és lefóliázva egy napra hűtőbe tettem. Mielőtt a sütőbe tettem volna, öntöttem alá 2 dl vizet, megsóztam a húst és meghintettem durvára őrölt színes borssal. Lefedve sütöttem két órát 160 fokon, majd a fóliát levéve még egy órán át pirítottam, de sűrűn locsolgattam, nehogy kiszáradjon. Omlós lett, finom puha és ízletes hús. A vendégeimnek is és nekem is ízlett nagyon. Igazi különlegesség volt. Kárpát kenyérrel, tzatziki salátával kínáltam. Illetve ecetes hagymás krumplisaláta is készült mellé, és persze a a velesült hagymás pecsenyelé is bekerült a hűtőszekrénybe, jó lesz kenyérre kenni.
És egy másik alkalommal:
Sok-sok zöldséget raktam köré, és együtt sütöttem készre őket. A kelbimbót kicsit előfőztem.
Itt megtalálhatod a hagyományos és reform ételeket, vegán és vega finomságokat, illetve cukorbetegek, lisztérzékenyek számára kifejlesztett sütemény és ételrecepteket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rozmaring. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. március 4., vasárnap
2012. február 12., vasárnap
Kakukkfüves, rozmaringos zöldségek kerámia tálban
A nagyszerű márványsajtos csirke és sertés mellé finom, illatos sült zöldségek dukálnak. A piacon vettem tegnap gombát (30dkg), zellert (megtisztítva kb. 40 dkg), pár szem krumplit (kb. 40 dkg), sütőtököt, aminek csak a felét használtam fel (ez is 50 dkg volt megtisztítva). Ezeket nagy kockákra vágtam, a gombákat csak elfeleztem. Két fej hagymát is felszeltem. És ki ne maradjon a két darab sárgarépa sem, amiket vastagabb karikákra vágtam.
Előző este beáztattam az eddig Pataki tálnak hitt kerámia edényemet. Mert hogy nem az. Reggel kómásan, kávét szürcsölve elolvastam a dobozán lévő feliratot. Toscana. Hát akkor ez nem Pataki. Jó, hogy így évekkel azután, hogy ajándékba kaptam, erre is rájöttem. De máz nélküli, szóval be kellett áztatni.
Beletettem a sokféle zöldséget, gombát, megöntöztem olíva olajjal, meghintettem sóval, kakukkfűvel és rozmaringgal. Édesapa Szürkebarátjából is került rá úgy másfél deciliter. Sütőbe tettem és fedővel letakarva sütöttem 3/4 órát. Ekkor levettem a fedőt és még pirítottam picit. A zeller és a krumpli a szűk keresztmetszet. Ha azok megpuhultak, akkor minden más is jó.
És hogy micsoda illat terjengett a konyhában, leírhatatlan!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)