A piacon sikerült házi túrót vennem. Igaz, hogy jól összefagytam -10 fokban,de megérte, mert a házi túrónak egész más az íze, mint egy boltinak. Hozzáteszem a boltival sincs semmi bajom, de ez most úgy adta magát. Szombat van, van idő piacra menni. Meg a holnapi ebédhez is megvettem a zöldségeket.
Begyúrtam a linzertésztát: 12 dkg liszttel elmorzsoltam 8 dkg margarint. Hozzáadtam 1 tojássárgát, egy csipet sót és 4 dkg porcukrot. Gyors mozdulatokkal meggyúrtam a tésztát. Folpack-ba csomagolva hűtőbe tettem egy fél órára.
Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát készítettem elő, ebbe belenyomkodtam a linzertésztát és villával megszurkáltam. Előmelegített sütőben sütöttem 10 percig.
Amíg sült, 75 dkg túrót összekevertem egy tojással, egy tojássárgával. Hozzáadtam 10 dkg búzadarát, 1 csomag vanillin cukrot, pár csepp vaníliaaromát, 15 dkg cukrot, és jól kikevertem.
A linzer tésztát a sütőből kivéve lekentem sárgabarack lekvárral és elsimítottam rajta a túrót. 25 percre visszatettem sülni.
Amikor már csak 10 perc volt hátra a sütésből, 15 dkg cukrot belemértem egy lábosba, ráöntöttem nem teljes fél deciliter vizet és felforraltam. 2 tojásfehérjét félig habbá vertem és további habverés közben belecsorgattam a forró cukorszirupot. Addig folytattam a habosítást, amíg langyosra hűlt. Az így kapott wind-masszát csillagcsöves nyomózsákba töltöttem és a sütőből kivett tortát párhuzamos csíkokkal telinyomtam. Meghintettem porcukorral vékonyan.
A sütőt takarékra vettem,és visszatettem a felhabozott tortát 15-20 percre,amíg megszáradt rajta a hab és kissé megbarnult.
Amíg ez tartott, baracklekvárt felforraltam és vékony csöves nyomózsákba töltöttem. A sütőből kivett, kész tortára, a fehérje csíkok közé nyomtam és hagytam kihűlni. Körbe vágtam a tortakarika mentén, majd szétnyitva a kapcsot, leemeltem a tortakarimát, és csipkepapíros tálra helyeztem.
A reggel elkészített marcipán rózsákkal díszítettem. Isten éltessen Rita!
Itt megtalálhatod a hagyományos és reform ételeket, vegán és vega finomságokat, illetve cukorbetegek, lisztérzékenyek számára kifejlesztett sütemény és ételrecepteket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marcipán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: marcipán. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 11., szombat
2012. február 10., péntek
Szülinapi készülődés
Rita barátnőm születésnapja közeleg. Gyors telefon Editnek és Szilárdnak, meg kellene szervezni a szülinapozást. Mindez tegnap. És mikorra sikerült összehozni? Holnapra, vasárnapra. Agytekervények beindítása, milyen tortát készítsek az ünnepeltnek? Mit főzzek a barátoknak? Mert persze nálam lesz a party.
Edit emlékei szerint Rita az Eszterházy és a Sacher tortát szereti. Véleményem szerint meg igazából mindegy, csak mákos ne legyen. Gondolkodj, Szuzi, gondolkodj.... És igen! Eszembe jutott, hogy Rita a legutóbbi, novemberi találkozásunkkor emlegette a Rákóczi túróst. Jó, akkor legyen Rákóczi, tortaformára igazítva.
Reggel 5-kor kidobott az ágy, szombaton. Atyaég, nem vagyok normális. Kutattam a kis konyhaszekrényben, és találtam marcipánt. Nekiláttam rózsákat készíteni.
Hármat Rita tortájára, hármat édesanyáéra, ami meg jövő héten készül majd.
No, ez megvan. Irány a piac. Bevásárlás. Igazi házi túrót veszek a Rákóczihoz. Sokat agyaltam, mit főzzek a kis csapatnak. Előveszem a Pataki tálat este, mert be kell áztatni. Megy majd bele rengeteg zöldség olívával meglocsolva. Rá pedig csirkecombok és karajszeletek. Na de mindent nem árulok el előre... Hamarosan úgyis itt lesz az oldalon,minden részletével együtt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)