Nemrég megismertem egy nagyon kedves asszonyt, akinek születésnapjára elkészíthettem ezt a tortát. Egyik este arról beszélgettünk, hogy nagyon rég evett már igazán finom kávékrémes tortát, és amióta cukorbeteg, még ritkábban engedhet meg magának ilyesmiket. Aztán egyszer csak kiderült, hogy két nap múlva születésnapja lesz. Titokban felhívtam a fiát, hogy rendeltek-e már tortát az ünnepeltnek. Ő pedig sajnálkozva mesélte, hogy sajnos sehol nem lehet kapni normális, ízletes diabetikus tortát, így nem rendeltek neki még semmit. Ekkor ajánlottam fel, hogy elkészítem neki a kávékrém tortát. El is kezdtem agyalni, hogy milyen is legyen az a torta. És megszületett a gondolat. Nemcsak diabetikus lesz, hanem piskótáját teljes kiőrlésű liszttel fogom elkészíteni. És az ünnepeltről elneveztem Éva tortának.
A torta egyik tésztája nem más, mint egy foltos piskóta.
Ebben a teljes kiőrlésű liszt mellett mandulaliszt van, és glukononnal édesítettem. A másik tészta egy egyszerű diabetikus piskóta felvert lap, természetesen teljes kiőrlésű liszttel.
Egy főzött, kávéval ízesített, tejszínnel dúsított krémmel töltöttem be. Tetejét diabetikus csokoládéból készített díszekkel, kávés tejszínhabbal tettem még szebbé. Kakaóporral hintettem meg.
Itt megtalálhatod a hagyományos és reform ételeket, vegán és vega finomságokat, illetve cukorbetegek, lisztérzékenyek számára kifejlesztett sütemény és ételrecepteket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 25., szombat
2012. február 14., kedd
Olyan jó érzés segíteni...
2012. március 3. születésnap. És nem is akármilyen. 20 éves lesz a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és
Őssejt-transzplantációs Osztálya.
Az 1992 januárja óta működő Osztály a gyermekkori
csontvelő-átültetés legnagyobb hazai központja. Az osztályon 20
transzplantációs ágyon évente 30-40 transzplantáció történik. A betegellátás
két részlegen és a szakambulancián zajlik. A szakrendelésen ellátott betegek
részben a csontvelő-transzplantáció előtti kivizsgáláson ill. az átültetést
követő, évekig tartó ambuláns ellenőrzésen megjelenő betegek, részben az egyéb,
hematológiai betegségekben szenvedő gyermekek ellátása, gondozása, illetve az
immundefektusban szenvedő, vagy immundefektus irányában kivizsgálandó betegek.
Éves forgalmuk meghaladja a 2600 esetet.
Az átültetéseket többségében rosszindulatú hematológiai
betegségek (akut és krónikus leukémia, limfóma), illetve más rosszindulatú
daganatok, csontvelő-elégtelenség, és ritka veleszületett anyagcsere-betegségek
és immundefektusok miatt végezték.
A transzplantációs tevékenység mellett az osztályon egyéb
hematológiai betegségekben szenvedő gyermekeket is kezelnek. Továbbá,
regionális központként több száz veleszületett immundefektusban szenvedő
gyermek kivizsgálását és gondozását is végzik.
A vidéki gyermekek és szüleik részére alapítványi működtetésű
apartman ház (Démétér Ház) áll rendelkezésre. A betegek az egész ország
területéről, de kiemelten Budapestről, valamint Közép-, Dél- és
Nyugat-Magyarországból érkeznek.
A Démétér Alapítványról
Az Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a
fájdalmas és kellemetlen kezelések során a legnagyobb segítő erő a szeretet és
a törődés. A biztonságérzet, az odafigyelés a beteg számára létfontosságú a rák
elleni küzdelemben. A másik fontos dolog a külvilág ragaszkodása, hogy
megmutassuk: nem felejtettük el, visszavárjuk a betegséggel küzdő szerettünket.
Munkánkkal szeretnénk hozzájárulni a kórházi közeg és közvélemény széles
rétegeinek több évtizedes, a betegséggel, kezeléssel és gyógyulással
kapcsolatos, gyakran a beteg szükségleteit is figyelmen kívül hagyó beidegződéseinek
megváltoztatásához, a humánusabb kórházi lét megteremtéséhez.
A Démétér Alapítvány átvette a Szent László Őssejt
Alapítvány szárnyai alatt elindított Démétér Program szakmai feladatait, és a
megépülő Démétér Ház fenntartásával és működtetésével kapcsolatos teendőket is
ellátja. 2009-ben 3 apartmannal bővítette a Démétér Házat.
A Démétér Házról
A ház 2006-ban épült, térítésmentes szállás biztosítása
céljából a budapesti Szent László Kórház Csontvelő-transzplantációs osztályon
kezelt gyerekeknek és családtagjaiknak. A ház 9 lakóegységből áll, ebből 1
szoba mozgássérült lakó igényei szerint, 2 mini-konyhával, csecsemőkorú gyermek
ellátásához szükséges követelmények szerint került kialakításra. A házban
közösségi terek, konyha, mosókonyha, tároló helyiségek szolgálják a gyerekek és
a családok kényelmét. A házban kábel tv, telefon, Internet is van.
A Démétér Programról
E program hiánypótló kezdeményezés, amelynek az a célja,
hogy a csontvelő-átültetésen átesett krónikus beteg gyermekek gyógyulási esélyei
javuljanak, valamint az utókezelések lelki-fizikai elviselése mind a betegek,
mind a család számára könnyebb lehessen.
2009. augusztusában a Vodafone Alapítvány "Többet
érsz…." pályázatának elnyerésével sikerült elindítani programunkat,
melynek célja: kinyújtott segítő kézzel enyhíteni a nehézségeket a
transzplantáció előtt, alatt és után. A Démétér Program célja, a beteg és
családja érzelmi, szociális helyzetének, életkörülményeinek javítása, a
felmerülő nehézségek enyhítése. A Démétér Programot az osztály és az alapítvány
munkatársai közösen végzik.
További információk: http://demeterhaz.hu/
Kollégáim nagyon jól tudják már, bizony szeretek sütni, főzni. Ma megkerestek azzal, hogy a március 3-án tartandó születésnapra készítenék-e valami finomságot a gyermekek részére. Ez nem is lehet kérdés. Nagy öröm számomra, ha segíthetek. És nem csak azért, mert imádok sütni, hanem azért, mert a sütésnél még nagyobb boldogsággal tölt el, ha azt látom, hogy süteményeim mind elfogynak. A csillogó szemek, a porcukros, csokis mancsok látványa, és a morzsák a tálcán... Mi másért lenne érdemes, ha nem ezért...
2012. február 11., szombat
Rákóczi túró torta Ritának
A piacon sikerült házi túrót vennem. Igaz, hogy jól összefagytam -10 fokban,de megérte, mert a házi túrónak egész más az íze, mint egy boltinak. Hozzáteszem a boltival sincs semmi bajom, de ez most úgy adta magát. Szombat van, van idő piacra menni. Meg a holnapi ebédhez is megvettem a zöldségeket.
Begyúrtam a linzertésztát: 12 dkg liszttel elmorzsoltam 8 dkg margarint. Hozzáadtam 1 tojássárgát, egy csipet sót és 4 dkg porcukrot. Gyors mozdulatokkal meggyúrtam a tésztát. Folpack-ba csomagolva hűtőbe tettem egy fél órára.
Egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát készítettem elő, ebbe belenyomkodtam a linzertésztát és villával megszurkáltam. Előmelegített sütőben sütöttem 10 percig.
Amíg sült, 75 dkg túrót összekevertem egy tojással, egy tojássárgával. Hozzáadtam 10 dkg búzadarát, 1 csomag vanillin cukrot, pár csepp vaníliaaromát, 15 dkg cukrot, és jól kikevertem.
A linzer tésztát a sütőből kivéve lekentem sárgabarack lekvárral és elsimítottam rajta a túrót. 25 percre visszatettem sülni.
Amikor már csak 10 perc volt hátra a sütésből, 15 dkg cukrot belemértem egy lábosba, ráöntöttem nem teljes fél deciliter vizet és felforraltam. 2 tojásfehérjét félig habbá vertem és további habverés közben belecsorgattam a forró cukorszirupot. Addig folytattam a habosítást, amíg langyosra hűlt. Az így kapott wind-masszát csillagcsöves nyomózsákba töltöttem és a sütőből kivett tortát párhuzamos csíkokkal telinyomtam. Meghintettem porcukorral vékonyan.
A sütőt takarékra vettem,és visszatettem a felhabozott tortát 15-20 percre,amíg megszáradt rajta a hab és kissé megbarnult.
Amíg ez tartott, baracklekvárt felforraltam és vékony csöves nyomózsákba töltöttem. A sütőből kivett, kész tortára, a fehérje csíkok közé nyomtam és hagytam kihűlni. Körbe vágtam a tortakarika mentén, majd szétnyitva a kapcsot, leemeltem a tortakarimát, és csipkepapíros tálra helyeztem.
A reggel elkészített marcipán rózsákkal díszítettem. Isten éltessen Rita!

2012. február 10., péntek
Szülinapi készülődés
Rita barátnőm születésnapja közeleg. Gyors telefon Editnek és Szilárdnak, meg kellene szervezni a szülinapozást. Mindez tegnap. És mikorra sikerült összehozni? Holnapra, vasárnapra. Agytekervények beindítása, milyen tortát készítsek az ünnepeltnek? Mit főzzek a barátoknak? Mert persze nálam lesz a party.
Edit emlékei szerint Rita az Eszterházy és a Sacher tortát szereti. Véleményem szerint meg igazából mindegy, csak mákos ne legyen. Gondolkodj, Szuzi, gondolkodj.... És igen! Eszembe jutott, hogy Rita a legutóbbi, novemberi találkozásunkkor emlegette a Rákóczi túróst. Jó, akkor legyen Rákóczi, tortaformára igazítva.
Reggel 5-kor kidobott az ágy, szombaton. Atyaég, nem vagyok normális. Kutattam a kis konyhaszekrényben, és találtam marcipánt. Nekiláttam rózsákat készíteni.
Hármat Rita tortájára, hármat édesanyáéra, ami meg jövő héten készül majd.
No, ez megvan. Irány a piac. Bevásárlás. Igazi házi túrót veszek a Rákóczihoz. Sokat agyaltam, mit főzzek a kis csapatnak. Előveszem a Pataki tálat este, mert be kell áztatni. Megy majd bele rengeteg zöldség olívával meglocsolva. Rá pedig csirkecombok és karajszeletek. Na de mindent nem árulok el előre... Hamarosan úgyis itt lesz az oldalon,minden részletével együtt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)