2012. február 8., szerda

Barackos kölestorta, ahogy én készítem - energiacsökkentett

Szilveszterre készültünk barátaimmal. Az már szinte természetes, hogy az édességgel én készülök a party-kra. Így volt ez most is. Barátaim kívánságára elkészítettem a 2011-es év ország tortáját. Kissé leegyszerűsítettem, mert nem mindenkinek van otthon Zila tortaformája. Energia-csökkentett változatát olvashatjátok itt, de ha valaki cukorral készíti, akkor a glukonont 1:1 arányban helyettesítheti vele.
Nos, 30dkg átmosott hántolt kölest 1 liter forrásban lévő tejben puhára főzünk 1 csipet sóval és 1 csomag Bourbon vaníliás cukorral. Amíg meleg, hozzákeverünk 5 dkg vajat, 20 dkg glukonont. Ebből az alapból 1 kg-ot kimérünk és még melegen hozzákeverünk 3 egész tojást, 15 dkg áttört túrót, 10 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet. Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kivajazunk, lisztezünk, és beletöltjük a köleses masszát. Előmelegített sütőben 180 fokon 45 percig sütjük, és a formában hagyjuk kihűlni.
A karikából kivágjuk a kihűlt tésztát, de visszakapcsoljuk rá a karimát, mert így töltjük majd rá a krémet.
A maradék kölest kihűtjük. Hozzákeverünk 10dkg baracklekvárt (én a saját készítésű, diabetikus lekvárommal készítettem),és enyhén cukrozott barackbefőttből 10 dkg-ot összekockázva. 2.5 dl 30%-os habtejszínt kemény habbá verünk. 20gr-os zselatint elkészítjük a csomagoláson lévő utasítás szerint. A barackos köleshez óvatosan hozzákeverjük a felvert tejszínhabot és a zselatint. Ezt az előkészített kisütött tésztára öntjük, és hűtőbe tesszük, amíg megdermed.
A barackbefőttből 16 szép szeletet vágunk a díszítéshez. A maradék befőttet és 2 dl befőttlevet összeturmixolunk és belekeverünk 1 kis csomagos színtelen zseléport. Felfőzzük.
A megdermedt tortán berajzoljuk a 16 szeletet, és minden szeletből, a krémből kiskanállal kis mélyedést vágunk ki. Ezekbe a kis lyukakba kerül az imént elkészített, még folyós barackzselé. Belekanalazzuk, minden szeletre ráteszünk egy-egy szelet barackot és visszatesszük a hűtőbe.
Csokoládét olvasztunk, és kis rácsokat készítünk belőle sütőpapírra , megdermesztjük. Így könnyen lejön majd a papírról. Vagy sütőpapírból készítünk nyomózsákot vagy nejlonzacsi sarkát kivágva és beletöltve a csokit, tudunk rácsokat készíteni. 16 darab kell, és minden szeletre teszünk egyet.
A karikából kiszedjük, és tálaljuk.
Nyomózsák készítése:  http://vimeo.com/15529199



Kölessaláta diákcsemegével

Amikor ezt a salátát elkészítettem, még csak barátkoztam a kölessel. Azóta rendszeresen vásárolom, mert sokféle étel készíthető belőle.
 10 dkg kölest enyhén sós, 3-szoros mennyiségű vízben puhára főzünk, fedő alatt hagyjuk kihűlni. Olívaolajba belekeverünk némi kakukkfüvet és oreganot.
Egy tálba beleteszünk1 fej összetépkedett jégsalátát, 1 darab felkockázott uborkát és 1 fej felkockázott lilahagymát. Ehhez hozzákeverjük a kölest, és nyakonöntjük az olívás fűszerekkel. A végén pedig belekeverünk 10 dkg diákcsemegét vagy mazsolát, mogyorót, kesudiót ízlés szerint.

Fitt csirkepaprikás teljes kiőrlésű nokedlivel

Imádom a csirkepörit, tejföllel, nokedlivel. Na de kicsit változtattam rajta, hogy egészségesebb legyen, de megőrizze eredeti ízvilágát. Nálam ott kezdődik a csirkepaprikás, hogy csirkeszárny! Nem száraz mellfilé. De Te elkészítheted abból is. Szerintem a szárny az egyik legízletesebb része a csirkének. Aztán a comb, (én a farhátat is szeretem) és utána jöhet szóba a csirkemell. És még drága is a lelkem... Na, szóval végy 4 db csirkeszárnyat. Pici olajon futtasd meg a fej apróra vágott vöröshagymát (a vöröshagyma szó leírásától mindig félek, mert a vöröshangya jut eszembe folyton), dobj hozzá egy paradicsomot felkockázva és 1/2 zöldpaprikát is szintén darabolva. A lényeg, hogy legyen egy lecsóalap. Ha ez megvan, összefőttek a zöldségek, akkor tégy rá 2 tk pirospaprikát, kevés vizet is önts rá. Mehetnek bele a szárnyak. Sózd, borsozd, én szoktam majorannát is tenni hozzá. Öntsd fel annyi vízzel, hogy majdnem ellepje a husikat. De azért ne legyen híg a lé. Fedő alatt főzd puhára. 10 dkg natúr joghurtban keverj el 1 púpos evőkanál teljes kiőrlésű lisztet, és habard be vele a pörköltet. Összeforralod és már kész is. Ehhez teljes kiőrlésű nokedli dukál. 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet egy tojással, 1 tk sóvalés vízzel keverj nokedlitésztává. Forró, sós vízbe szaggasd bele, főzd ki, hideg vízzel teli tálba szedd át, szűrd le és mehet a tányérra. A nokedli mellé meg mehet a paprikás csirke is.Ez ám a fenséges ebéd! Ez a mennyiség 2 főnek elegendő.


Ovo-lakto vega rakott karfiol

Hát nem éppen most van karfiolszezon, de féláron sikerült hozzájutnom egy fél kilós darabhoz. Szinte kérte, hogy vigyem magammal, megesett rajta a szívem, és már gondolkodtam is, hogy mi finomat készíthetnék belőle.

Megtisztítottam a leveleitől, szétszedtem rózsáira és sós vízben megfőztem. Amikor felforrt a főzővíz, tettem bele egy teáskanál szódabikarbónát. Ennek egyszerű oka van, nem puffad fel az ember tőle. Ezt lehet alkalmazni a hüvelyeseknél is, lencsénél, brokkolinál is. Szóval, amíg főtt a karfiolom, kimértem 10 dkg hántolt kölest, amit 2.5 dl vízzel és pici sóval feltettem főni. Ezt sűrűn kell kevergetni, különben hamar odaég. Elkészítettem a rávalót is: 15 dkg natúr joghurtba belekevertem 2 tojást, pirospaprikát, sót, borsikafüvet, őrölt borsot. Egy vöröshagymát megtisztítottam és felszeleteltem. Minden előkészület megvan. Összeállítás nagyon egyszerű: (olajat nem használok, minek?) egy hőálló tál aljára a leszűrt karfiol felét elterítem. Elegyengetem rajta a puhára főzött kölest, rárakom a hagymaszeleteket, befedem a maradék karfiollal és nyakon öntöm a joghurttal. Kész! Mehet a sütőbe addig,amíg szép pirosra sül. Én céklát fogok enni mellé. Ez egyébként két napi ebédem. Nagy adag, szeretek jóllakni, viszont nincs benne 400 kcal sem. Jó étvágyat!

Az én teljes kiőrlésű kenyerem

Este 7-kor értem haza, megittam a kis gyerek-tejeskávémat, elmajszoltam hozzá az utolsó szelet kenyeremet. Ajjaj, ez bizony elfogyott... Lekaptam a kenyérsütőgépet a polcról, kimértem bele 50 dkg teljes kiőrlésű lisztet, 2 teáskanál sót, 1 teáskanál őrölt köménymagot és 1 evőkanál cukrot. Ezzel be is fejeztem az előkészületeket. Reggel hozzáadom majd a 2 evőkanál olajat, 2.5 dkg friss élesztőt, 1 dl meleg tejet és annyi meleg vizet, hogy közepesen lágy tésztává dolgozza ki a gép. Most szépen felveszik a kimért alapanyagok a szoba hőmérsékletét, ami nagyon jót tesz majd az élesztőgombáknak. 20 perces a dagasztóprogram, utána kiveszem majd a tésztát a gépből és kiolajozott ládaformába teszem. Abban hagyom megkelni, majd 35 perc alatt megsütöm az előmelegített 180 fokos sütőben. A formában hagyom negyed órát pihenni, konyharuhával letakarva. Aztán kiemelem belőle és hagyom teljesen kihűlni. Utána nejlonzacskóban tárolom. Ez a kenyér nálam másfél hétig tart, addig vígan elvan a nejlonban. Nyáron pedig hűtőszekrényben szoktam tartani.
És néhány fázis fotó a kenyér megszületéséről:





Lehár torta unokaöcsémnek


Unokaöcsém születésnapjára készítettem ezt a nem túl közismert tortát. Nagy sikere volt.
A sütőt előmelegítettem. Sütőpapírra 22 cm-es tortakarikával 3 db kört rajzoltam. 4 tojássárgáját 3 dkg cukorral kihabosítottam. 8 dkg lisztet átszitáltam, belekevertem egy csipet sót. A 4 tojásfehérjét félig felvertem, és hozzáadva 5 dkg  cukrot, kemény habbá vertem. A tojássárgás masszába egy kis fehérjehabot kevertem, ezzel lazítottam. Majd óvatosan beleforgattam a hab nagy részét, végül az átszitált lisztet. A három karikába egyformán szétosztottam, és egyenletesen elkentem. (Természetesen ha valakinek úgy egyszerűbb, akkor megsüthető egy nagy piskótakarikának is kapcsos tortaformában, és ha kihűlt, háromfelé vágva betölthető).
A sütőben 10 perc alatt készre sütöttem a lapokat. Kihűlés után lehúztam róla a papírt.
5 dl növényi tejszínt félig felvertem, beleszórtam 1 csomag hidegen kikeverhető vaníliás krémport  és kemény habbá vertem.
Az első lapot lekentem barack lekvárral vékonyan, rákentem a vaníliás tejszínhabkrémet, megszórtam aszalt barackdarabokkal (5 dkg). Erre került a középső lap, ismét lekvár és vaníliás tejszínkrém, barackdarabok. Az utolsó lappal befedtem, oldalát és tetejét is lekentem krémmel. 
Hűtőben pár órát pihentettem. 3 dl tejszínt kemény habbá vertem a díszítéshez.
A torta oldalát ezzel lekentem, pirított szeletelt mandulával paníroztam, tetejét kiraktam gyümölcsökkel gazdagon, tejszínhab rózsákkal és dobos cukorból készített díszekkel tettem még szebbé.

A kis cukrász tanonc

2011.januárjában jelentkeztem egy OKJ-s cukrász képzésre. Nagyon boldog voltam, hogy megvalósíthatom az álmomat, és kitanulhatom a cukrászat alapjait. Nagyon élveztem az elméleti oktatást, de annál inkább a szakmai gyakorlatot, amit a pesterzsébeti Szauer Cukrászdában, Gyenge Csabánál tölthettem.


Októberben tettem le a vizsgákat, de továbbra is visszajártam a cukiba, hogy még több gyakorlatra szert tehessek. A Karácsony előtti hajtásban mézes kalács házikókat, rengeteg beiglit, puszedliket készítettünk, a szilveszteri finomságokról nem is beszélve.
Díszmunkám a cukrász vizsgán:
Ihletet Csaba egyik esküvői tortája adott, amit csodaszép orchideákkal díszített, és akkor ott helyben, azonnal eldöntöttem, szeretném megtanulni az orchidea elkészítését marcipánból. Nagyon izgalmas volt és szép feladat.

Nagyon szeretek tésztákkal dolgozni, főleg az élesztős és omlós tésztákat kedvelem. Szívesen készítek vajas tésztát is, hogy igazi croissant vagy sajtos roló, tiroli rétes kerülhessen az asztalra.
Drága szüleimnek, keresztfiamnak, nővéremnek készítettem a képen látható finomságokat, amikor Pestre érkeztek hozzám vendégségbe, hogy együtt ünnepelhessük meg a cukrász bizonyítványomat. Édesapa kedvence a mákos rétes, vagy ahogy ő kéri: réteses mák. Édesanya kívánságára készült a sajtos roló és masni. Mind elfogyott...
Ma már csak sütöm és nem eszem a süteményeket, vagy csak épp megkóstolom őket. A reform konyha, az egészséges táplálkozás híve lettem, bár a sós nassolni valókról nem tudok végérvényesen lemondani. Viszont barátoknak, családnak, ismerősöknek szívesen elkészítek bármit.
Manapság szeretek kísérletezni, új recepteket kitalálni. Szükség van olyan ételekre, amelyeket fogyaszthatnak lisztérzékenyek, cukorbetegek, diétázók, fogyni vágyók is. Fontosnak tartom, hogy attól még, hogy egy étel valamilyen diéta szerint készül, legyen ízletes, laktató, finom, gasztrocsúcs! Ezen vagyok...


Tiroli parasztfánk

Így februárban mi más készülhetne kis konyhámban, mint fánk. És hogy ne csak az unalmas, ugyanakkor a legfinomabb szalagos farsangi fánk kerüljön csak terítékre, elkészítettem szomszédaink egyik fánkkölteményét. Eredetileg aszalt szilvával, fügével kell megtölteni. Én egy jófajta égetett szilvalekvárt választottam töltelék gyanánt a fánkok egy részéhez. A fánkok másik részét meggypudinggal töltöttem meg. Ehhez meggybefőtt levét felfőztem vaníliás pudingporral, és némi fahéjjal ízesítettem.
60 dkg fehér lisztben elmorzsoltam 15 dkg margarint és fél tk. sót. Hozzátettem 6 tojást és egy tojássárgáját, és könnyű tésztát gyúrtam belőle. Amilyen vékonyra csak lehetett, kinyújtottam, és 8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket szaggattam belőle. Mindegyik kör közepébe tölteléket tettem, körben lekentem a megmaradt tojásfehérjével. Félbehajtottam, és villa segítségével összenyomkodtam a széleit. Legalább 15 percig pihentettem.

Forró olajban aranybarnára sütöttem, papírtörlőre szedtem és porcukrozva kínáltam.
Ebből a mennyiségből 50 db fánk lett. Finom ropogós a tésztája, és mivel nincs benne cukor, az édességét a töltelék és a ráhintett porcukor adja. Elkövettem azt a hibát, hogy túl sok tölteléket tettem egy-egy tésztába, és azok bizony szétnyíltak sütés közben. Igyekezzünk jól összenyomkodni a tésztaszéleket, akkor nem lehet baj.


2012. február 7., kedd

Vegán kevert süti

Kollégáimnak rendszeresen készítek süteményeket. Van két vegán is köztük, hát őket sem szabad kihagyni a jóból.
4.5 bögre teljes kiőrlésű lisztet 1 bögre barna cukorral, 1 csomag sütőporral, 2 csomag vaníliás cukorral és csipet sóval összekeverek. Ehhez hozzáadok 1.5 bögre rizstejet és 25 dkg olvasztott növényi margarint, valamint egy narancs reszelt héját. Beleforgatok 15 dkg cukrozott gyümölcsöt, és ketté veszem a masszát. Az egyik felébe kevés kakaóport teszek, csak hogy megszínezzem vele.
Két őzgerincformát kibélelek sütőpapírral és belesimítom a masszákat.
Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 35 percig sütöm. A formában hagyom kihűlni. Porcukorral megszórva kínálom.
Nagyon finom, pihe-puha sütemény. Egy bögre 2.5 dl.


Börzsönyi málnás túrós torta- Tottinak

Január 6-án van egy nagyon kedves barátom születésnapja. Ha tortát készítek,mindig megkérdezem az ünnepeltet, milyen tortát szeretne. Nos, ez a barát csak annyit mondott, hogy legyen túrós-csokis-málnás. Gondolkodás-gondolkodás...és kivitelezés. Így született meg a Börzsönyi málnás túrós torta.


5 tojásfehérjét kemény habbá vertem 8 dkg cukorral, a sárgáját pedig 4 dkg cukorral jól kihabosítottam. 6 dkg lisztben elkevertem egy csipet sót, 4 dkg darált diót és 2 dkg kakaóport. A tojássárgához óvatosan hozzákevertem a tojásfehérje habot, végül  a lisztes keveréket is. 26 cm-es kapcsos tortaformába öntöttem, amit előtte kivajaztam-liszteztem.
Előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem. A formában hagytam kihűlni, majd háromfelé vágtam.
20 dkg túrót 1 csomag Bourbon vaníliás cukorral, 10 dkg porcukorral és 1 dl tejjel kikevertem.
2 dl 30%-os habtejszínt és 2 dl növényi tejszínt kemény habbá vertem.
1 csomag zselatint (20 gr) a csomagoláson lévő utasítás szerint elkészítettem.
A túrós krémhez óvatosan hozzákevertem a tejszínhabot, majd a meleg zselatint.
A torta összeállítása:
A kapcsos tortaforma karimáját az első lap köré csatoltam. Lekentem a lapot málnaízzel. Erre a túrós krém majdnem felét elkentem. Ismét lap, málnalekvár és túrós krém következett. Az utolsó piskótalappal befedtem,és egy kevés meghagyott krémmel vékonyan lekentem a tetejét.
Hűtőszekrényben néhány órát pihentettem.
A karimát óvatosan levettem. 3 dl növényi tejszínt kemény habbá vertem és csillagcsöves habzsákba töltöttem. A torta oldalát is lekentem vékonyan tejszínhabbal, és pirított szeletelt mandulával paníroztam.
A torta tetejét kiraktam málnaszemekkel, és lezseléztem. Tejszínhabbal és mentalevelekkel díszítettem.